2013. október 17., csütörtök

JÁTÉK!!! (giveaway)

Még sosem hirdettem játékot, úgyhogy én is nagyon izgulok, hogy is fog ez menni. Az ötlet onnan jött, hogy minél többeteket megismernélek és örülnék, ha engem is többen ismernének. Bár én nem adok el saját készítésű dolgokat, úgyhogy itt nem a reklámé, hanem inkább a társaságé a főszerep.
Úgy gondolom, hogy főleg kézművesek, alkotni szeretők vesznek majd részt a játékban (bár ez egyáltalán nem feltétel), arra gondoltam, hogy a nyeremény egy kis anyagcsomag lesz. A kis pakk 7 különböző anyagot tartalmaz, mindegyik bő 50x50 cm-es méretű.

Aki részt szeretne venni a játékban, annak az lenne a feladat, hogy ossza meg a blogján (vagy más felületen) ezt a felhívást, hogy minél több mindenkihez eljusson és hagyjon egy kommentet a bejegyzés alján.

A nyeremény:

Ha tetszik amiket készítek, legyél rendszeres olvasója a blogomnak, vagy vegyél fel a látogatott blogjaid közé. Így nem vész el a kapcsolat.

A játék október végéig tart. Eredményhirdetés november első hetében lesz!

Sok szerencsét és szép napot mindenkinek! :)

69 megjegyzés:

  1. Akkor én leszek az első, remélem nagyon sokan jönnek még utánam. Sok-sok olvasót és jó munkát kívánok neked.
    Üdvözlettel Moncsi

    VálaszTörlés
  2. Szuper csomag, örülnék neki. :)

    VálaszTörlés
  3. Ó, én is nagyon örülnék neki és köszönöm az invitálást!

    (Viszont nem találom, hol lehetnék rendszeres olvasó. Ha jól emlékszem, már a múltkor is ezért "felejtődtél" el.)

    VálaszTörlés
  4. Én is örülnék ennek a csomagnak :) Meg is osztom azonnal!

    És nálam is van játék, gyertek hoizzám is játszani, ide:

    http://kreativ-hobbym.blogspot.com/2013/09/nyeremenyjatek.html

    VálaszTörlés
  5. Én is szeretnék játszani! Engem is érdkel, hogy a blogodat hogy vegyem fel az általam olvottak közé?

    VálaszTörlés
  6. Én is szeretnék játszani! Nagyon szép kis nesziket készítenék az anyagokból karácsonyi ajándékként! :)

    VálaszTörlés
  7. Én is beállok a sorba, nagyon szép a csomag, szeretném is:)))

    Üdv: Betti

    VálaszTörlés
  8. Jól néznek ki az anyagok :) szeretném őket :)
    Jön a karácsony :)

    VálaszTörlés
  9. Szép anyagcsomag! Köszi a lehetöséget! A legfelsö leveles anyagot már vagy 5 hónappal ezelött kiszemeltem magamnak, de valahogy mindig más színvilág állt össze a projekteknél ;) Most talán... *vigyor*
    Mindjárt be is írlak a postomba !
    Szép estét!
    KingaIsabella

    VálaszTörlés
  10. Szeretnék én is jelentkezni! :)

    VálaszTörlés
  11. Annyira tetszik a nyeremény, hogy semmi esetre sem szeretnék lemaradni !

    VálaszTörlés
  12. Jaj de jó, hogy itt vagytok! Legszívesebben mindenkinek készítenék egy anyagcsomagot. Azt hiszem hozzárakok még valami karácsonyi anyagot is. :)

    VálaszTörlés
  13. Rendszeres olvasóim a jobb oldalon, alul láthatók. Ott lehet bejelentkezni is. Ha jól tudom :)

    VálaszTörlés
  14. Én is szeretnék játszani!
    Teljesen lenyügőztél, végig olvastam a blogod :)

    http://vikivarrnitanul.blogspot.hu

    VálaszTörlés
  15. Én is jelentkezek, jó lenne megnyerni :)

    VálaszTörlés
  16. Én is bejelentkezem.
    Végig olvastam a blogodat. Nagyon szép dolgokat készitettél és igazán ügyesen kitaláltad a dolgokat. Gratulálok a gyönyörű gyekőcökhöz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Luca! A gyerekek..gyönyörű, eleven, rosszcsontok.. De hát ez a dolguk. ;)

      Törlés
  17. Igazán rég játszottam....de most itt az alkalom, hogy újra megpróbáljam, mert nagyon tetszenek az anyagok. :))))

    VálaszTörlés
  18. Köszönöm az invitálást. Nagyon szép anyagokat lehet nyerni, remélem én leszek a nyertes:)) Ugye nem is vagyok önző:)

    VálaszTörlés
  19. Most találtam a blogodra, aminek nagyon örülök! Szeretnék jelentkezni a játékra! Köszi a lehetőséget!!!!

    VálaszTörlés
  20. Sziasztok! Lucán keresztül én is idetaláltam. Tetszik a blogod . Én még csak közel egy éve öltögetek, de nagyon élvezem. Jó játékot, jó varrást mindenkinek!

    VálaszTörlés
  21. Most leltem a blogodra, igazán tetszetősek a munkáid, a nyeremény pedig nagyon vonzó, úgyhogy én is beszállnék...

    VálaszTörlés
  22. Próbálkozom én is , hátha .... :)))
    Tudnék varrogatni ezt-azt a nyereményből.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hirdetem:
      http://kezmuvesekitthon.blogspot.hu/2013/10/adri-jateka.html

      Törlés
  23. Szeretnék játszani! Nagyon tetszenek. :))
    Meg is osztottam:
    https://www.facebook.com/kereki.fanni/posts/606831819354986?ref=notif&notif_t=like

    VálaszTörlés
  24. Jöttem játszani! Most meg végigolvasni.:)

    VálaszTörlés
  25. Szia! :) Híredet viszem és játszom! Köszönöm a lehetőséget!

    VálaszTörlés
  26. Gyönyörű ajándék! Bejelentkeztem én is!

    VálaszTörlés
  27. Jelentkezem én is, a FB osztottam meg a játékot!

    VálaszTörlés
  28. Kedves Adri! Nem kicsit szégyellem, hogy hivatalosan csak most kezdelek olvasni! Köszönöm a lehetőséget és jókedvű tevékenykedést Neked az év összes többi napjára is!

    VálaszTörlés
  29. Adri!Most kezdem tanulgatni a foltvarrást és most találtam Rád.Igazán szép munkáid vannak,gratulálok!!
    További sok sikerélményt kivánok Neked!!

    VálaszTörlés
  30. Sikerült felvenni a blogodat, igy tudom olvasni. Sajnos a többség fészbukozik és nem mindig irnak a blogjukba. De azért sokakat megismerhetsz innen is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen a facebook nagy vonzóerő. Én még nem szántam rá magam. Ez olyan meghittebb, finomabb, átláthatóbb, lassúbb...

      Törlés
  31. Kedves Adri! Örülök neki, hogy a Lidércke ajánlása alapján idetaláltam. Nem is konkrétan a játék a lényeg és a nyereméány...bár szivet melengetö az is, de máris találtam nálad egy jó ötletet, amit a napokban meg is szeretnék valósitani. ( Konkrétan a háromszög alakü sál...:-)

    Köszönöm neked az ötletet.:-) És persze azért játszani is szeretnék. Most már hivatalosan is a követöd vagyok. Ha van kedved nézz be hozzám is. Én anno az elején igy ismerkedtem a blogspotos kreativokkal.:-)

    Legyen szép napod!

    Batorba - Csilla

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek örülök! Remélem sokat fogjátok használni és talán még tovább is fejleszted, hogy még tökéletesebb legyen a kis sál. Én is be fogok nézni hozzád! Minden kommentelő oldalát át szeretném böngészni. ;)

      Törlés
  32. Szia! Én Batorba-Csilla Facebook oldalán találtalak. :-) Nekem is nagyon sok ismerősöm, barátom lett a blogom által. Kívánom Neked, hogy Te is találj sok-sok alkotótársat.
    Jelentkeznék is a játékodra.
    Köszönöm.
    Cinella/Szilvia

    VálaszTörlés
  33. Meghirdettem a blogomon, hogy minél többen meglátogathassák a blogodat. És ezáltal még több embernek adhass jó ötleteket. Már nekem is vannak bejegyzéseidből fakadó ötleteim, és remélem te is találsz majd kedvedre valót nálam. A blogom címe: https://encykek.blogspot.com/
    További sok kreatívat.
    Üdv: Erika

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy találtál nálam megvalósítandó ötleteket. Te egészen egyedi dolgokat készítesz. Ilyen papírcsodákat még nem is láttam sehol! Nem semmi!

      Törlés
  34. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  35. Meghírdettem a bloggomban és a fb. oldalamon is :-).
    Nagyon szép dolgokat készítesz. Üdv..Erzsébet
    Bloggom: http://r-zsivarr.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  36. A facebook oldalamon én is meghírdettem a játékodat. Nagyon tetszenek a munkáid, és szépek a játékban nyerhető anyagok. :) Hedvig

    VálaszTörlés
  37. Jövök én is játszani!Hirdetem a játékod, hogy minél többen jöjjenek!Nagyon szépek a munkáid!

    VálaszTörlés
  38. Én is szeretnék játszani. Szépek a dolgaid, bár a patchwork nem tartozik a kedvenceim közé. Kiraktalak a blogomba :)
    Orsi

    VálaszTörlés
  39. Én is szeretnék játszani, már felvettelek a blogomba. Mindig os kiakartam próbálni a patchwork-zést:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor hajrá! Remélem neked is kellemes hobbiddá fog válni. :)

      Törlés
  40. Én is szívesen nyernék :) Feltettelek a bloglistámra. De sűrűn nem fogok kommentelni a szóellenőrzés miatt :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Üdvözöllek Téged is a játékban. Nem tudtam, hogy van szóellenőrzésem. Köszi, hogy szóltál, kikapcsoltam. Én sem szeretem, sokszor nem is látom, hogy mi van a képen..

      Törlés
  41. Nagyon szépek a munkáid, és a megnyerhető anyagok is. Sajnos nem írok blogot, FB-profilom sincs, így nem tudom hirdetni a játékodat. Mivel ez volt a feltétel, így semmi gond, hogy nem játszhatok, de akkor is le akartam írni, hogy gratulálok a "varrományaidhoz" és a szép családodhoz is!

    VálaszTörlés
  42. Köszönöm Andrea! Azért játszhatsz Te is! ;)

    VálaszTörlés
  43. Nagyon tetszik az oldalad, szeretnék én is veled játszani, adom tovább híredet! Getti

    VálaszTörlés
  44. Mónitól találtam ide hozzád, és már az oldalad háttere is tetszik, hát még a munkáid :-))))) Le a kalappal !!!! Tündériek a gyermekeid is, és van időd, lehetőséged alkotni is --- szóval le a kalappal !!!!
    Szívesen csatlakozom olvasónak, mert szívesen követem nyomon mások munkáit, és szeretem továbbgondolni is, vagy csak én is kipróbálni az ott látottakat.
    A játékra is jelentkeznék, mert csodásak az anyagok , bár én inkább a hímzést részesítem előnybe, de ugye a munkáimnál hátoldalra is gondolni kell ! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Ági! Köszönöm szépen a sok dicséretet! A tündéri gyerekeim persze nem sokat hagynak varrogatni, de éjszaka amikor alszanak, azért szakítok rá egy kis időt. Azért nincs még olyan sok alkotásom, mert talán ez egy kicsit időhiányos időszak, de annál több megvalósítandó ötletem van még. Nem tudtam, még minden munkád megnézni, csak belelestem a blogodba, de nagyon tetszenek a hímzéseid!

      Törlés
  45. http://agnesordog.blogspot.hu/2013/10/jatekra-invitalas.html
    Már híredet vittem én is a nagyvilágban, de megpróbáltam, az már biztos. A sikerben pedig csak bízni kell !!!! mint tudjuk !
    Köszönöm a lehetőséget.
    Szép napot ! Ági

    VálaszTörlés
  46. Nagyon tetszetős a csomag, örülnék neki, én is jelentkezem a játékra!:)

    VálaszTörlés
  47. Szia, még csak most találtam a blogodra, de szívesen játszanék! Olvasód is lettem és ki is teszem oldalsávba! Az anyagok nagyon szépek!

    VálaszTörlés
  48. Szia! Nem ismertem eddig a blogod, a játékfelhívást láttam más blogján. Ennek ellenére szeretnék jelentkezni a játékodra, ha lehet. :-) Nagyon tetszik az anyagcsomag, nagylelkű felajánlás. Hamarosan eleget teszek a többi feltételnek is. :-)
    Adri

    VálaszTörlés
  49. Szia! Én is most járok itt először. Nagyon klassz dolgokat varrsz, a játékod díja is gyönyörű: szóval követlek, hirdetlek!

    VálaszTörlés
  50. Pár perce találtam a blogodra, ez igaz, de a játékra mindenképpen szeretnék jelentkezni, hátha nyerek:) örülök hogy idetaláltam, szépek a munkáid!:)

    VálaszTörlés
  51. szuper ajándék, szeretnék én is játszani:)

    VálaszTörlés
  52. Én is jelentkezem a játékra, bár még csak most találtam ide, de ilyen jó kis csomagot nem lehet elszalasztani :) és ha végre nem találok valami nézni valót, akkor eljutok a kezdő oldalra és felveszlek a rendszeresen olvasottak közé. ;)

    VálaszTörlés
  53. szia
    hűha!
    én is csatlakoznék!
    minden jót
    ja és osztom oldalamon
    lapappilon.blogspot.com
    lapappilon@gmail.com

    Éva

    VálaszTörlés
  54. Úgy örülök, hogy ennyien játszotok már! Köszönöm a sok pozitív visszajelzést, nagyon jól esik!

    VálaszTörlés
  55. Szia! Én is szeretnék játszani! :) Köszönöm a lehetőséget! :)

    VálaszTörlés
  56. Én is beszállnék. Varrógépem ezer éve van (bár nem tudom használni :)), kezdő foltvarró készletem pedig péntek óta. Szóval hátha Fortuna úgy gondolja nálam a helye.

    Köszönöm a lehetőséget!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gerda takarója nagyon tetszik! Nekem is van egy februári lánykám csak 9 évvel korábbi évjárat. :) Azt mondta neki is bejönne egy ilyen takaró, szóval felkerült az ezt szeretném elérni listámra.

      Törlés
  57. Nagyon tetszenek a munkáid, főleg a franciaágy-takaród.
    Örülnék, ha én nyerném a csomagot, de már az is szuper, hogy rátaláltam a blogodra.

    era-perlina.blogspot.com

    VálaszTörlés
  58. Én is szeretnék jelentkezni a játékra! Örülök, hogy Rád találtam, nagyon helyes dolgokat csinálsz. A játékot természetesen hirdetem: katalinsbeads.blogspot.com

    VálaszTörlés